Repülőn utaztam Bukarest felé valamilyen tévés kiszállásról 1974-ben. Akkoriban többet voltam úton, mint otthon. A kis sárga utazótáska, amibe pont a belföldi járatokon megengdetett10 kiló fért, mindig készen állt. Nos, ott a felhők fölött hirtelen megszállt az ihlet és egy dal kezdett forogni az agyamban. Le kellene írni. Csakhogy nem volt semmi papír nálam. Benyúltam a szék zsebbe, hátha találok valamit amire írni lehet. Csak a rosszullétre való papírzacskó volt benne. Sebaj, jó lesz az is. Irni kezdtem.
Egy hosszú mondat ösvényein bandukol a vándor…
Szöveg, zene egyszerre tört fel belőlem. Hú, de jó lett volna ha kéznél van a gitár! Krikszraksz kottát rögtönöztem a szavak alá. Csak el ne felejtesem mire hazaérek.
Otthon aztán végre gitárral a kézben véglegesíthettem a dalt. Furulya, versszak, refrén, furulya, ismét refrén. Kész volt a dal. Ilyen egyből, ilyen gyorsan egyetlen más dalom sem született. Talén ezért a kedvencem. Talán ezért kedvelték meg és vették át mások is.
A Kettőspont már a maga életét éli.
Hangraforgó
