A CONCORDE-SZTORI 3
A többszörös Siculus-díjas együttesnek már nagylemezre való műsora van. Tagjai, Józsa Erika (J) és Horváth Károly (H) a mi vendégeink: életükről, első sikereikről, kudarcaikról mesélnek. Erika kezdte a pályafutást : lányzenekart szervezett az iskolában, s miután átvészelték a sűrű feleltetéseket, az érettségivel felbomlott az együttes. A zenészcsaládból származó Karcsi ekkor kezdett kacérkodni a közös zenélés gondolatával…
3. Karcsi nem tudott bőgőzni
Riporter : – Hogyan hidaltad át azt a helyzetet, hogy klasszikus zeneiskolán felnőve a könnyűzenébe csöppentél? Ma még nem egy zeneértő viszolyog a beattől.
H: – Fiatal voltam, s az vagyok most is, s bennem a ritmus azért dolgozott, mint minden kortársamban, kivétel nélkül. Talán elzárkóztam az elején, de az nem volt tudatos, egyszerűen csak nem figyeltem föl rögtön erre a műfajra. De ahogy megtettem és megfigyeltem, akkor már bennem is jelentkeztek a szimptómák, az a bizonyos doboló kéz és felvettem én is a ritmust. És még egy dolog, ami megszülte a Concorde-ot, az “együttzenélést” : amikor leültem egyedül csellózni, és játszottam, az az öröm nem adatott meg nekem, mintha valakivel közösen dolgoztam volna. Talán a beatben láttam azt a lehetőséget, hogy leüljön három haver, három srác és zenéljenek. Ennél szebb nincsen…
J: – Más egy kész művet kívülről eljátszani és egészen más, ha nekiáll az ember, kipróbál hangzásokat, illesztgeti, hogy megy a kettő együtt, ez vagy az a két énekhang, vagy azok a hangszerek. Kísérletezik és maga is próbál irni, ha mást nem hát egy kis melódiát… Tulajdonképpen így kezdődött nálunk.
H: – És észrevettem, hogy a könnyűzene is kelt érzéseket, tehát az is megfoghatia a lelkedet, nemcsak egy szimfónia. Képzeld el a fiatal serdülő gyereket, akinek egyetlen gondja a szerelem, hát ez mind benne volt az Erikáék muzsikájában. De nem sikerült beállnom egy együttesbe sem, pedig akkor divatos lett a cselló és sokat veszekedtek értem, de ebből az lett, hogy sehová se jutottam be. Közben Erikáék felbomlottak ..
J: – Az érettségi banketten barátkoztunk jobban össze Karcsival.
H: – Erika akkor épp egy klubban énekelgetett s az együttes, amelyik kísérte, az játszott a mi bankettünkön, igy kerültünk össze. Valahogy nagyon el voltam keseredve, lévén hogy vége lett az iskolának. Olyan reménytelenség fogott el, s akkor egymásra bukkantunk abban a nagy zűrzavarban, ami ott volt. Nagyon jól megértettük egymást. Azóta sem váltunk el, csak ha, muszáj volt… Éppen akkor próbálkoztam egy másik együttesnél a csellómmal, Erikát is hívták oda játszani, de aztán kiderült, hogy inkább udvariasság volt az egész, tulajdonképpen csak csellóst akartak. Én viszont nem tudtam elképzelni beategyüttest lányhang nélkül. Ultimátumot kaplam: vagy én, vagy senki. És ekkor nagyon csúnyán, valósággal kitettek minket a teremből, s mikor a fejünkhöz vágták, hogy már nem is tartozunk hozzájuk, s érezzük magunkat kitaszítottaknak, akkor elmentünk a vita helyéről és megszületett az ötlet: mi volna, ha ketten próbálnánk zenélni?
J: – Az együttzenéléshez nem kell sok ember, Igy gondolkozlunk: itt vannak ezek a számok, amelyeket én már játszoltam a Phosphorral… Megpróbáltuk, tetszett, ahogy szóit. Kezdtük nézegetni, mi kellene, és hogy szükség volna egy ritmuskísérőre, mert ez eddig mind csak melódia. Hát legyen a kísérő a bőgő ! Igen ám, de Karcsi nem tudott bőgőzni. És elkezdett akkor tanulni, mert a csellót nagyon jól ismerte, s bár bőgőn mások a hangok, a távolságok, de szereztünk bőgő-iskolát, kezdett tanárhoz járni…
H: – Nagyon keveset jártam hozzá, inkább autodidakta módon tanultam. Ma is, ha bőgösök látnak, csodálkoznak rajtam, hogyan tudok úgy játszani, ahogy játszom. Mert ők nem használnak bizonyos ujjfogásokat, amiket én használtam, szóval teljesen csellósan játszom és ők teljesen fel vannak háborodva… Különben többen és több ízben próbáltak tanitani hangszerre, de nem ment. Anyám a zongorával próbálkozott, de mindig csak magamtól tudtam megtanulni, egyedül a csellót tanultam tanárral, de azt is úgy, hogy inkább megbeszéltük a tennivalókat, ő sohasem kényszerített sem mire.
Riporter : — Érettségi után mi történt?
J: – Jött a sikertelen felvételi. Karcsi Kolozsvárra ment, én Bukarestbe. Nagyon helyes, hogy nem sikerült, mert akkor nem lett volna semmi az együttesből…
Lejegyezte : Cs. G. Következik: DOBHÁRTYA NÉLKÜL
