A CONCORDE-SZTORI 4
A többszörös Siculus-dijas együttesnek már nagylemezre való műsora van. Tagjai, Józsa Erika (J) és Horváth Károly ) a mi vendégeink! Életükről, első sikereikről, kudarcaikról mesélnek. Erika kezdte, még az iskolában: kiváncsiságból lányegyüttesta alakított. De az érettségi után szétszéledt a társaság, s Karcsiék ekkor határozták el, hogy ezután együtt énekelnek. Szükségük volt egy bőgőre, hát Karcsi azt is megtanulta. De közbejött a sikertelen felvételi …
4. Dobhártya nélkül
Riporter : Es ha sikerül ? Akkor egyszerűen szétváltatok volna ?
J: – Mai napig sem tudnám megmagyarázni. Akkor elképzelhetetlen volt, hogy én ne Bukarestbe jöjjek egyetemre. Annyira elhatároztam s talán főként azért is, mert repülőgép-építészeti szak nem volt Kolozsváron. Akkor még nem ért meg annyira a gondolat az együttessel, hogy érte feladjak egy régi álmot. Reálszakot végeztem, nagyon jó matematikusnak és fizikusnak tartottak, akkor ezt láttam elsődlegesnek… Kevés hely volt, s én már az irásbelin kiestem.
H: – A lényeg az, hogy mindketten beleestünk az érettségi betegségébe. Hogy nekünk jó jegyek kellenek, s tanultunk is, mint az őrültek a vizsgára, s így elhanyagoltuk a felvételit. Az eredmény – Erika szép 9.80-as átlaggal, én meg 8-assal büszkélkedhettem, és közben sehol semmi ! Különösen nálam volt szomorú a helyzet, mert semmi olyasmiből nem érettségiztem, ami a felvételire kellett volna.
J: – A sikertelenség mindkettőnket jócskán meglepett, mert az első kudarcunk volt szakmai vonalon. Az iskolában nem létezett, hogy valami nekem ne sikerüljön. Ha tantárgyolimpiászon vagy bármilyen vetélkedőn indultam, nekem nyernem kellett. Egészen megdöbbentem: Itt most valami baj lehet, még pedig komoly…
H: – Szükséges volt ez a hidegzuhany, bizony nagyon kellett.
J: – Olyan vicces volt, amikor helyrerázódtam egy kicsit, mert rájöttem, hogy bizony ilyen is van, s hogy az egyetem más, mint az iskola. A tízes érettségi az nem tízes felvételi, mert az életben éretten is könnyű megbukni.
H: – Jó volt ez a kiesett év nekünk, legalább is nekem igen, mert rájöttem, hogy tennem kell valamit, zenész dobhártya nélkül nem létezik, egyedül Beethoven tudta azt csinálni… Igen nem volt dobhártyám, úgy születtem. Elvittek Pestre, ahol elvégezték az operációt, dobhártyát tettek nekem, újat, és három hónapig kínlódtam a kórházban.
J: – Úgy hozták haza onnan Károlyt, hogy támogatni kellett.
H:- De ott el tudtam elmélkedni a dolgokon, s Erika ugyanígy idehaza. Emlékszem rá, éppen Pestre küldte el a Siculus-fesztivál szabályzatát, s ez tette rá a végleges pecsétet sorsunkra…
J: – Az Ifjúmunkás közölte, hogy lesz a 71-es fesztivál, s meddig kell beküldeni a pályamunkákat.
H: – Erika azzal a jelszóval, hogy UGYE, MEGPRÓ BÁLJUK ? elküldte a kivágást, s vele együtt egy magnószalagot.
J: – Tulajdonképpen az egészet csak vigasztalásnak szántam, mert a műtét olyan bizonytalan kimenetelűnek igérkezett, nem lehetett tudni, sikerül avagy sem…
H: – Száz esetben tíz sikerül, ha sikerül. És megvallom, rettentően aggódtam, hogy én most a szerencsések között leszek-e? Úgyhogy, amikor a konzervatóriumban megnézték a fülemet, mert van egy kötelező fül-vizsgálat, akkor az orvos odáig volt, mert észrevette a műtött dobhártyát és egy órán át faggatott: hogy volt, mint volt, mert ő nagyon jól Ismerte hírből azt a doktort.
J: – Akkor elküldtem Karcsinak az első Siculus-számunkat. Közben elhatároztam, hogy igaziból versenyzünk, de ehhez a darabokat is be kell küldeni. És nekiláttam új számokat gyártani. Egy ismerős vitte el Karcsinak.
H: És tetszett, nagyon jó számok voltak !
J: – Sietve visszaírta: „Na, ezeket kottázd le, nehogy elfelejtsd, mert ez remek !”
Lejegyezte : Cs. G. Következik: RÖGTÖN BELE SÜLTEM