A CONCORDE-SZTORI 7
A kéttagú együttesnek ma már nagylemezre való műsora van. Józsa Erika (J) és Horváth Károly (H) a mi vendégeink : életükről, első sikereikről, kudarcaikról mesélnek. Kezdetben Erika alakitott lányegyiittest a líceumban, majd érettségi után úgy határozott, Karcsival zenélnek együtt. Sikertelen felvételi, majd Karcsi nehéz fülműtéte után a Concorde részt vesz a Siculus-fesztiválon és meglepetésére – nagydíjat nyer. Csak még az nem világos, melyik kategóriában…
7. Segít a Petőfi-ház
J: – A zsüri egyetértett abban, hogy nekünk díjat kell adni, mert mégis csak a legjobbak voltunk. S amit mi játszottunk, az valahogy a beathez állt legközelebb… Vitáztak, hogy adjanak a szövegre dijat, de végül úgy döntöttek, hogy ha már beatbe neveztünk, akkor kapjuk a beat-nagydijat. Mi erre nagyon meglepődtünk… Tudtuk magunkról, hogy nem vagyunk beat-együttes, s ezért eleve úgy indultunk, hogy dijat nem fogunk nyerni. Legfeljebb tapasztalatot vagy esetleg sikert. A díj, az már sok volt…
H: – A fesztivál után igen nehéz periódus kezdődött, rájöttünk, hogy a siker bennünket rettenetesen kötelez. Fogalmunk sem volt, mit csinálunk azután. Éreztük, hogy nekünk dolgozni kell, új számokat írni, komponálni, mert most már a szakértő közönség várja tőlünk a bizonyítást – nemhiába adták nekünk a nagydíjat. Akkor kezdődött egy erős alapozási időszak, amikor felkerültünk Bukarestbe, én már a konzervatóriumba jártam. Egész fényesen sikerült a felvételi, 120 közül a huszadiknak… Itt a Petőfi ház klubja karolt fel bennünket s nyújtott próba-lehetőséget… Talán még mindig ebből élünk.
J: – Ekkor tanultuk a legtöbb új számot, alaposan kidolgoztuk a darabokat, nagyon sokat gyakoroltunk, tulajdonképpen ekkor alakult ki az együtténeklés is.
Most valamivel kevesebb az alkalom, mert különbözik a programunk, Karcsinak inkább délután vannak órái, nekem délelőtt bent kell lennem a tévénél, úgyhogy megcsappant a lehetőség, amikor összehangolhatunk.
H: – Tulajdonképpen a Siculus-közvetítésen figyelt föl Bodor Pál az Erika tévé arcára és állítólag háromszor- négyszer visszajátszatta a filmet, hogy megnézze, mert Erika megtetszett neki… Összevissza kereste, hogy hol leledzik, pedig akkor mi már ott voltunk Bukarestben.
J: – Egyszer véletlenül fölhívtam a televíziót, ő jelentkezett, s mikor meghallotta a hangomat, rám kiáltott, hogy – hű ! azonnal jöjjek be. Igy kezdődött a tévés korszakom….
H: – Volt aztán egy nagy visszhangot keltett tévé show-nk, amit közönség előtt tartottunk. Tulajdonképpen ez a mi elképzelésünk is : kevés közönséggel amolyan házi zenélés, hogy megteremtődjék a bensőséges hangulat.
J: – Azt szeretnénk, hogy ne legyen nagy pompa, nagy cirkusz, felhajtás, hanem egy kisebb társaságban játszhassunk.
Talán Váradon tudtuk ezt egyszer megvalósítani, egy festő műtermében, ahová meghívtak bennünket, a Siculus után következő télen. Itt eljátszottunk 3-4 számot majd leültünk, beszélgettünk.
Egy tucatnyi ember volt jelen, akiket tényleg érdekelt a dolog, majd társalgás után ismét énekeltünk valamit… Ez nem jelenti azt, hogy nagy színpadon, nagy közönségnek nem zenélünk szívesen, mert azért az is nagyon jó, de az otthonosság, az mégis más…. Hát ezt sikerült valahogy megvalósítanunk abban a bizonyos tévé-show-ban is.
- J: – Ez a forma kevésbé hivatalos és kevésbé rideg, mintha csak a kameráknak énekelnénk.
H: Igen nehezen tudom átélni és játszani a számot, amikor körbe-körbe rohangálnak a kamerák, és közben a vágórendezőnek hallom a hangját, hogy ide menjen és oda másszon az az operatőr. Sokkal jobb, mikor más is van ott, nemcsak a műszaki személyzet, akit lényegében nem nagyon érdekel a dolog.
Riporter : – Mi a titka saját szerzeményeiteknek ? A népdalfeldolgozásoknak ?
J: – Már mondtam, hogy amikor kezdtem, csak két akkordot tudtam s leültem írni egy számot. Ezen egy kicsit túl vagyok, de nálam a zene és a szöveg valahogy egyszerre születik. Hol az egyik, hol a másik inspirálják egymást… Aztán rájöttünk arra, hogy a népzenei elemeket is be kellene valahogy vinni a könnyűzenébe. Hiányérzetünk volt: az a zene, amit művelünk, valahogy semleges, és szerettük volna, ha érződik rajta valami sajátos iz. Nem csak mert magyarul mondjuk énekeljük, hanem szellemiségében is.
Lejegyezte: Cs. G.
Következik: ELFELEJTETT DALOK